Vágó Bernadett & Dolhai Attila Rajongói Oldala
Vágó Bernadett & Dolhai Attila Rajongói Oldala
A hét képe Bettiről
 
 
 
Lépj be!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Thanks!
 
Lezárt szavazások
 
..::Cikkek::..
..::Cikkek::.. : Nagy a készülődés az Abigél musical osztálytermében

Nagy a készülődés az Abigél musical osztálytermében

Dominika  2008.03.05. 10:47

Jó napot kívánok Isten áldásával” - hangzott fel a sokak számára jól ismert köszönés 2008. február 06-n a Szent Margit Gimnázium menzáján. Nem, nem a filmet forgatták újra. A Budapesti Operettszínház tartotta új, nagyszabású ősbemutatójának sajtótájékoztatóját. Az új musical Szabó Magda Abigél című regényéből készült el, március 27-én láthatja először a nagyérdemű a Tavaszi Fesztivál keretében, az előadásnak a Thália Színhát ad otthont.

Somogyi Szilárd – a darab rendezője – 2004-ben színpadra állította a Petőfi Musical Stúdió közreműködésével az Álarcosbál c. szintén Szabó Magda regény zenés változatát. Szerencsére az írónőnek annyira tetszett az adaptáció, hogy szívesen adta „lányát” a fiatal, tehetséges rendezőnek.

A zenét Kocsák Tibor szerezte, a dalszövegeket Miklós Tibor írta, Pejtsik Péter a hangszerelő volt, Somogyi Szilárd a librettot készítette el.

A szereplőgárda névsora már önmagában út a sikerhez: Vitay Georginát Vágó Zsuzsi és Vágó Bernadett, Vitay tábornokot Földes Tamás és Pálfalvy Attila, Zsuzsanna testvért Nádasi Veronika és Füredi Nikolett játsszák majd. Meghívott vendégként játszik a musicalben Balikó Tamás, mint a Matula Leánynevelő Intézet igazgatója, Udvaros Dorottya, mint Horn Mici.

Somogyi Szilárd elmondta, hogy a 600 oldalas regény színpadra állításának fizikai képtelensége miatt drámai sűrítéssel kellett élniük, kiemelve a legfontosabb eseményeket a történetből, - mindezt Vitay Georgina, az otthonából kiszakított fiatal lány szemszögéből láttatva - a regény fő menetének megtartásával. Így tanúi lehetünk Gina édesapjához, valamint Horn Micihez fűződő viszonyának. Látjuk Gina intézetbe kerülésének megpróbáltatásait, igaz barátságok alakulását, vak bizodalmat egy szerelemben, bukást, sírást és kibékülést.

Az Operettszínház által kínált tízórain résztvevők ízelítőt kaphattak a musicalből. Több dal is felcsendült a sajtótájékoztató keretében.
Hallhattuk a már jól ismert köszöntés megzenésített változatát, egy csodálatos szólót Vitay tábornok (Földes Tamás) előadásában, majd az elsőre szívtelennek tűnő Zsuzsanna testvér (Nádasi Veronika) vezetett be minket az intézet falai közé. Tőle hangzott el egy megható karácsonyi dal, amit a jelenlévők többsége meg is könnyezett.

Matula! Vigyázz!

Utolsóként csendült fel Vitay Georgina (Vágó Zsuzsi) és Kuncz Feri (Mészáros Árpád Zsolt) képzelt szerelmének csodálatos duettje, a Két szív.
A musicalrajongók körében már nem ismeretlen és tetszést aratott dallam az idei Eurovíziós Dalfesztiválon is indult, ahol dobogós helyezést ért el.

Lőrinczy György a Pentaton Koncertügynökség vezetője itt mondta el, hogy terveik szerint a bemutatóra látogató közönség már a premieren kezébe veheti azt a CD-t, melyre a szereplők a darab legszebb dalait énekelték fel.Ezek után Torma Gedeon (Balikó Tamás) igazgató úr kiadta a parancsot: Matula! Vigyázz!

…Reméljük, hogy a regény musical változata tetszést arat majd a fiatalok körében akik a színházból hazatérve kézbe veszik a könyvet is. De azok sem csalódnak majd, akik betéve ismerik a regényt, vagy annak filmváltozatát. Abigél tartogat még titkokat…!

 
A hét képe Attiláról
 
 
Betti,Attila meg tudnátok mondani mennyi az idő? :o)

 
Számláló
Indulás: 2006-04-22
 
Ne lopj!
 
Linkkezelés

Közös Linkek

Egyéb linkek

 
Lezárt szavazások
 
CHAT
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Másik oldalam

   

 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.