A Szentivánéji álmot az Operettszínház worldmusicalként mutatta be. Mennyiben más ez a produkció, mint a színház eddigi előadásai?

BETTI: A worldmusical kifejezést többféleképpen is lehet értelmezni, de a zeneszerző, Szakcsi Lakatos Béla azt mondta, hogy ebben az esetben ez a darabban megjelenő különböző irányzatokra utal. Hallunk cigányzenét, keleti zenéket és még sorolhatnám… Sokan előszeretettel használják a worldmusic kifejezést minden olyan egzotikus zenére, amely alatt szól a dob. A Szentivánéji álom esetében ennél jóval többről van szó: számtalan hangulat, stílus ötvözetéből született meg ez a mű, és ez az, ami igazán worldmusicallé teszi.

ZSUZSI: Így van, van benne jazz, operett, magyar népzene, mulatós – és mindez csodálatos egységben. És míg Shakespeare történetétől nem nagyon térünk el, hiszen ő mindig is időtálló történetekkel rukkolt elő, amelyek bármikor és bárhol aktuálisak, nyilván újszerűek a jelmezek, a sminkek, a színpadtechnika. A worldmusical talán ezt is jelentheti, hogy egy időtlen, határokon átívelő produkciót mutattunk be modern eszközökkel, de ősi, mindig igaz mondanivalóval és érzelmekkel.

Annyi biztos, hogy valóban újszerű premiernek lehettünk tanúi a szegedi Dóm téren és ez nyilván az október 16-ai, kőszínházi bemutatón sem lesz másképp. Hogyan értékelitek a közönség eddigi reakcióját?

BETTI: A Szentivánéji álom zenéje kicsit összetettebb, bonyolultabb, mint a színház eddigi közönségsikereiben. De azt hiszem, joggal mondhatom, nagyon sokan már a Vajdahunyad várában tartott kis Szent Iván-éji műsor után dúdolgatni kezdték a dalokat, a premierrel a hátunk mögött pedig azt mondhatjuk, hogy nagy-nagy sikere volt a darabnak. Nyilván vannak olyanok is, akiknek még többször meg kell hallgatni a számokat, meg kell nézni a darabot, hogy megemészthessék, feldolgozhassák azokat a mélyebb rétegeket, amelyek megtalálhatók benne.

ZSUZSI: Eddig valóban igen pozitív a produkció fogadtatása a szegedi előadások alapján. Most egy kicsit újabb korszak kezdődik, hiszen a darab egyértelműen Szegedre készült a kezdeti próbák során, még akkor is, ha július 15-ig csak a kőszínházban tudtunk próbálni. A direktor úr mindig mondta, hogy „itt majd többet kell futni, ez majd nem lesz itt, itt nagyobb lesz a tér”, stb… A mostani, kőszínházi próbák az Operettszínházbeli előadásokra koncentrálnak, és az az intimebb tér egy kicsit másabb, de remélhetőleg éppen ugyanolyan sikeres előadást eredményez majd, mint amilyet Szegeden láthattunk.

Maradjunk is még egy kérdés erejéig Szegednél. Mind a ketten többször is szerepelhettetek már a hatalmas szabadtéri színpadon az elmúlt évek során. Beszélnétek arról, milyen érzéseteket ébreszt bennetek, hogy a csillagos ég alatt, 4500 néző előtt állhattatok színpadra?

ZSUZSI: A szabadtéren ugye mindig jobban szárnyalnak az energiák, nagyobbak a méretek, magasabbra emelkedhetünk… Mindez hozzájárul ahhoz, hogy egy egészen különleges életérzést jelentsen – azt gondolom – mindkettőnk számára. Az élményt csak fokozza az a tény, hogy Kerényi Miklós Gábor direktor úr rendezésében minden emelkedik, forog, süllyed… ezek az elemek mind hozzásegítenek ahhoz, hogy még szabadabban „szárnyalhassunk”. Az egyik legemlékezetesebb élményem a Rudolf szabadtéri előadásain az első felvonás végén emelkedő híd – én személy szerint eufórikus állapotba kerültem, mikor azokat a gyönyörű dallamokat ennyi ember előtt, az égbe emelve énekelhettem el. Úgy éreztem, onnan egyszerűen nincs tovább, a csúcsra értem, ennél nincsen magasabb szintű érzés… Természetesen nyilván van, egy esküvő, egy kisbaba megszületése, de ezeket még nem éltem át, úgyhogy egyelőre ezek a színházi pillanatok jelentik számomra a boldogságot.

BETTI: A Szegedi Szabadtérihez engem is gyönyörű és különleges emlékek fűznek. Amikor 2005 nyarán be kellett ugranom Dóri helyére Júlia szerepében, borzasztóan izgultam. A tanáraim, Földes Tamás és Szabó P. Szilveszter is a szereplők között voltak, és aggódtam, milyen véleménnyel lesznek majd rólam. Az volt a rémálmom, hogy esetleg valamit rosszul csinálok, rossz végszót mondok és megakasztom az előadást. Természetesem ők olyan profi színészek, hogy egy másodperc alatt feloldották volna az ilyen helyzeteket, én mégis nagyon izgultam. Szerencsére mindenki azt mondta, hogy nagyon jól sikerült a szereplésem, és ez örömmel tölt el.

Az idei szerepléstől a Szentivánéji álomban hasonlóképp tartottam, de közben nagyon vártam is, és remélem, hogy nem okoztam csalódást. A Dóm térnek olyan atmoszférája van, hogy könnyű lángolni, szárnyalni… Kicsit attól féltem, hogy a fizikumom nem elég erős, és az állóképességemben sem bíztam eléggé. Van például az a jelenet, amikor a négy szerelmes hajba kap és kergetőzik, rögtön utána pedig következik Hermia egyetlen szólója, amit igen nehéz a futkosás után, levegő után kapkodva elkezdeni. De úgy érzem, nem vallottam szégyent, és nagyon boldog vagyok, hogy a közönség ilyen jól fogadta a premiert.

És egyértelmű az is, hogy nem csak ebben az új produkcióban lát benneteket szívesen a közönség, hiszen az Operettszínház számos produkciójában bizonyítottatok már mindketten. Számotokra melyik a legkedvesebb?

ZSUZSI: Az én két legkedvesebb szerepem Vitay Georgina az Abigélben és Vetsera Mária a Rudolfban. Az előbbi esetében hihetetlen megtiszteltetés, hogy egy olyan műből készült darabban léphetek színpadra, amely kultuszként élt és él az ország szívében. Még nagyobb öröm, ha olyan visszajelzéseket kap az ember, hogy az általa megformált szerep és a produkció méltó folytatása a könyv és a film által megteremtett Abigél-képnek. Vitay Georgina karakteréhez egyébként is nagyon közel áll az én személyiségem, Kocsák Tibor dalai pedig gyönyörűek, Miklós Tibor szövegeiről nem is beszélve.

Vetsera Mária dalai is igen közel állnak hozzám, Frank Wildhorn szerzeményei gyönyörű dallamvezetésűek, tele vannak érzelemmel, öröm őket énekelni. Biztosan vannak, akik kicsit nyálasnak tartják ezt a zenét, de sem én, sem Betti nem értünk velük egyet. Szárnyaló, nagyon szerethető, nagyon őszinte dalokról van szó.

BETTI: Nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy Zsuzsit szajkózom, de mint sok mindenben, ebben is egyezik a véleményünk, Vitay Georgina szerepét én is nagyon szeretem. Külön öröm volt mindkettőnk számára, hogy a szerzőpároson kívül Somogyi Szilárd rendezővel is igen könnyű volt együtt dolgozni. Vele korábbról is ismertük egymást, és baráti hangvételben folytak a próbák. Tehát az Abigél is a szívem csücske, de azt kell mondanom, hogy Kerényi Miklós Gábor direktor úr mindkettőnket elkényeztet, hiszen nagyon jó dolgunk van. Fantasztikus szerepeket kapunk; Shakespeare-t játszani mindig megtiszteltetés, és most a Rómeó mellett a Szentivánéji álomban is színpadra léphettem. Vetsera Mária szerepe azért áll nagyon közel hozzám, mert a Rudolfot a világon itt mutatták be először, így egy-két dalt direkt ránk írt benne a zeneszerző, Frank Wildhorn. Mondhatjuk, hogy zeneileg kicsit velünk együtt alakult ez a musical a próbák során.

Mivel én Elisabethet is játszom, mindenképpen szólnom kell erről a szerepemről is. Igen magas volt a mérce, és hihetetlen a megtiszteltetés, hogy Janza Kata után én is eljátszhatom a császárnét. Mindig különleges érzés ebben az örök klasszikusban énekelni. De egy másfajta klasszikus, a Walt Disney mesék is igen közel állnak mindkettőnkhöz, ezért a Szépség és a Szörnyeteget sem felejthetjük ki a sorból. Mikor Zsuzsival kerülünk egy szereposztásba, mindig beleteszünk pár apró kis játékot, összekacsintást kettőnk között, amit még a darab elbír. Mindig feldobja az előadást a számunkra, ha megtaláljuk a közös pontokat.

Az Operettszínházban játszott produkciókon kívül milyen musicalek, milyen zenei világ áll még közel hozzátok?

ZSUZSI: Én rengeteg musicalt szeretek, és nagy gyűjtőnek is vallom magam. Több mint 100 musical cd-m van otthon, és persze mindig voltak „korszakaim”, amikor épp ezt vagy azt hallgattam rongyosra. Volt, hogy éjjel-nappal csak Sakkot, csak Sunset Boulevard-t, csak Nyomorultakat vagy csak Disney-musicaleket hallgattam. Nagyon szeretem a Fame-et és a Rentet, amikben játszottam is.

Amit valamiért nagyon nem szeretek, az a Hair. Az az egyetlen musical, ami nem érint meg, talán azért, mert minden tekintetben – zeneileg és a történetet nézve is – igen távol áll az én világomtól. Minden más jöhet!

BETTI: Ezeket a musicalek hozzám is nagyon közel állnak, de borzasztóan kedvelem a filmzenéket is. Lévay Szilveszter, az Elisabeth írója filmzenéket is írt, és azok is hihetetlen színvonalasak és gyönyörűek. A nagy kedvencem még John Williams, aki azt hiszem, ennek a szakmának a koronázatlan királya. Sokszor, ha filmet nézek, azt figyelem, melyik pillanatban szólal meg a zene, melyik pillanatban milyen motívum jelenik meg, mert ez igen mély érzelmeket válthat ki az emberből.

A zene alapvető jelentőségű akkor is, ha a színháztól elvonatkoztatunk. Mindketten szeretjük és értjük is a zenét. Azt gondolom, ezt a szakmát a muzsika szeretete nélkül nem is lehetne csinálni. Ez egy olyan ajándék az élettől, amiből építkezni lehet, és ami szárnyakat ad.